Hogy, s mint vagytok? :) Tetszett az előző fejezet? Remélem, hogy igen, mert most teljesen bepörögtem, annyi ötletem van, hogy miként lehetne továbbfűzni. Persze, még én sem tudom teljesen, hogy hogyan írjam bele, mi legyen a körítés.. Egy szó mint száz, még nekem is csak ködös elképzelésem van arról, hogy mi lesz a folytatás.
Mi a véleményetek Candy-ről? Én bírom a csajt! ;)
Ez egy kicsit átvezető fejezet, ergo kicsit rövidebb, de mégis történik benne egy, sőt, kettő fontos dolog. :P
Maradjunk abban, hogy én szorgosan írok, ti meg adtok nekem pár kommentet. :)
Ééés ide is hoztam zenét; Zene 1 Zene 2
Puszi, ölelés!
MK.
Mary Kate
Reggel halálosan fáradtan ébredtem, a tegnap esti ruháimban.
Mikor kinyitottam a szemem, próbáltam győzködni magam, hogy csak álom volt, de hamar elszállt a reményem, hiszen mi sem bizonyítja jobban, hogy valóban megtörtént, mint a ruhám, és a sajgó fejem. Gyorsan akartam kipattanni az ágyból, de megszédültem, ezért tehetetlenül dőltem vissza az ágyra. Óvatosan megtapogattam a tarkómat, de mikor a hatalmas púpot és vágást érintettem felszisszentem. Reménykedtem benne, hogy nem lesz több ilyen éjszakám, minimum ezer évig. Négykézláb kúsztam el a fürdőig, ahol épphogy' nem fejeltem le a mosdó szélét is. A tükörbe pillantva elkönyvelhettem magamban, hogy igen; borzasztóan festek. Minden testrészem sajgott, ezért nyögve húztam le magamról a ruhákat, majd beálltam a zuhany alá. Kissé hidegebbre vettem a hőfokot, gondoltam így hamarabb felébredek. Végül a törülközőmbe csavarva lassan lebattyogtam a földszintre. Sikeresen kikerültem a beszakadt lépcsőfokot, és a konyha felé vettem az irányt. Jennát ott is találtam. De nem volt egyedül.
- Damon?? - néztem rá elképedtem.
- Jó a ruhád.. - jegyezte meg kaján mosollyal, és zsebre tette a kezét. Én megkövülten álltam és csak bámultam rá. Aztán tudatosult bennem, hogy valószínű, hogy ő nagyon is élvezi a helyzetet. Gyorsan összébb húztam magamon a törülközőt és felszegett fejjel kérdeztem;
- Mit keresel itt?
- Csak jöttem beszélgetni...
- Beszélgetésből nekem éppen elég volt a tegnapi. - húztam össze a szemem. Ő egy pillanat alatt előttem termett és elkezdte az egyik vizes tincsemet piszkálni.
- Abból nekem is. - lehelte szinte az ajkaimba. Én elkezdtem kapkodni a levegőt és a szívem is sebes vágtába kezdett, mint az utóbbi időben amikor hozzámért.
- Khm... - köszörülte a torkát Jenna, mire én azonnal távolabb léptem - Nekem most el kell mennem, viszont te Mary Kate, itthon maradsz. Már úgyis elkéstél..
- És mit fogok majd mondani miért nem mentem ma? - ráztam a fejem.
- Egész héten nem fogsz menni.. - motyogta és felkapta a táskáját - Amúgy bízd ránk. Vigyázzatok magatokra! - intett és kirohant a kocsihoz.
- Hát...kettesben maradtunk.. - húzta fel a szemöldökét Damon - Mit fogunk csinálni?
- Én felöltözöm. Te meg itt maradsz. - böktem meg a mellkasát.
- De én nagyon akarok menni! - vigyorgott továbbra is - És jobbat is eltudok képzelni mint a felöltözés..
- A-a! Azt már nem... - ráztam meg a fejem, aminek hatására a vizes hajam összevissza repkedett, és tiszta víz lett minden. Elindultam fölfele, de ő persze jött utánam.. Mikor beértünk a szobámba bosszúsan hátra fordultam és széttártam a karom. Mármint annyira mint egy meztelen, csupán egy törülközőbe csavart lány tudja.
- Mi van? - dobta le magát az ágyamra.
- Szeretnék öltözni.. - forgattam a szemem.
- Jóó, okéé, nem fogok lesni. - fordult hasra, és arcát beletemette a párnámba. Én puffogva bementem a gardróbba és kiválasztottam egy hosszú gatyát és egy pólót, meg persze az alsóneműt, és átrohantam a fürdőbe. Közben rájöttem, hogy már az elején is eszembe juthatott volna ez, de azért jól esett, hogy Damon azt mondta, hogy nem fog lesni.. A végén még a hajamra is raktam egy törülközőt, és a törülköző turbánnal a fejemen leültem mellé az ágyra.
- Mi történt tegnap? - szólaltam meg és magamra húztam a takaróm..felét. Mivel a másik felén Damon feküdt. Ő megfordult, és a macimat az ölébe vette. Akaratlanul is elmosolyodtam, és ezt ő is észre vette.
- Min mosolyogsz?
- Csak azon, hogy mennyire vicces, hogy egy komoly veszélyes vámpír, egy macival üldögél... - erre ő "vámpírgyorsan" rajtam termett.. Mármint nem pont rajtam, mert megtartotta magát a kezével, de így is elég közel volt. Már meg sem említem, hogy a légzésem meg a szívem..
- Azt mondod, hogy ez rontja az imidzsem? - húzta fel a szemöldökét.
- Én ilyet nem mondtam.. - cincogtam. Ő szélesen elvigyorodott, majd' szétrepedt a feje is.
- Gondoltam! - nézett rám gúnyosan - Arról beszélek ami rajta van! - most már én is odanéztem és egy régi bőrkötésű könyvvel találtam szembe magam..magunk..magam! Hisz ez az én szobám. Lassan felálltam és elkezdtem közelíteni hozzá, mert hát ki tudja, hogy került ez ide.. Damon egy hangos sóhaj kíséretében felpattant és gyorsan odasétált a könyvhöz. - Nincs lézersugár! - jegyezte meg és felemelte a könyvet...aztán egy hangos ordítás közepette el is ejtette.
- MI VAN? - ugrottam hátrébb.
- Megégetett... - mutatta fel a gőzölgő tenyerét.
- Öö.. Damon.. az arcod.. - mutattam először az én arcomra aztán az övére. Ő a válla felett belekukkantott az íróasztal feletti tükörbe, és elkerekedett a szeme. Gyorsan végig gondoltam a dolgokat.
- Gyere már el a napról ha nincs rajtad a gyűrűd! - kiáltottam rá. Ő felmutatta a kezét amin ott volt a gyűrű. Ezután nem volt semmi ötletem.
- Segítenél?! - pillantott rám. Én megragadtam a karját, de nem történt semmi. Már ordított a fájdalomtól, és az én makacs könnyeim is kiakartak bújni.
- Engedjétek el!! - ordítottam és rántottam rajta még egyet. Erre ő nekem borult, én meg kihátráltam a napfényből. Feje a nyakamra hanyatlott, nekem meg szörnyű előérzetem támadt. - Damon..? - kérdeztem félve. Csak rám mordult és felemelte a fejét. A szeme vörös volt, és kiugrottak az agyarai. - Damon! - szóltam rá komolyan és elkezdtem hátrálni - Damon!! - szólongattam - Dam.. - kezdtem volna újra, de rám morgott. Vettem egy mély levegőt, és megálltam. - Damon. Ha nem állsz le, vagy mész ki, muszáj lesz újra kommunikálnom azokkal akik a napon tartottak. - fenyegettem meg. Erre megtorpant, és hátrálni kezdett. Egyenesen be a sarokba, ahol aztán leült és hátat fordított. Eltelt öt perc. Aztán tíz. Végül lassan odaléptem mellé és a vállára tettem a kezem. Ő gépiesen nézett fel rám, és a szemében egy pillanatra mérhetetlen önutálat csillogott. Végül újra magára öltötte a maszkot. Azt hiszem, akkor, ott, abban a szent pillanatban jöttem rá, hogy az egy maszk. Újra a falat kezdte bámulni, én meg leültem mellé. Gőzöm sincs, hogy honnan vettem a bátorságot, de a vállára hajtottam a fejem. Sóhajtott egyet. Én is sóhajtottam. Erre ő visszasóhajtott. És én is. Ezt így folytattuk egy darabig, aztán elnevettük magunkat. Egy percre úgy éreztem, hogy teljesen normális tinik vagyunk, akik együtt lógnak. Egészen addig mígnem valaki a nevemet suttogta. Mikor meghallottam felkaptam a fejem.
- Mi van? - nézett rám Damon... Mary Kate ... Most már fel is álltam és körbenéztem a szobában...Mary Kate... - Jól vagy? - fogta meg a vállam. Mary Kate!
- Ki az? - léptem előre. MARY KATE!! - Ki az?!- kiáltottam.
- Én.. - hallatszott a sarokból, onnan ahol eddig ültünk. Megpördültem a tengelyem körül és megpillantottam egy halványan világító alakot.
- Te..te is látod? - fordítottam Damont a jelenés felé.
- Mit kéne látnom? - nézett rám.
- Na, ne szórakozz velem! MUSZÁJ látnod. - bámultam továbbra is az alakot.
- Nem muszáj látnia. Ugyanis ő csak egy vámpír, nem egy igéző.
- Mary Kate, mit látsz?! - húzott maga mögé Damon.
- Ohh, mond meg neki, hogy nem bántalak. Éppen azért jöttem, hogy vigyázzak rád...Hogy segítsek! - mosolygott - A nevem Susan!
- A..azt mondja..Azt mondja, hogy nem fog bántani. Segíteni szeretne.. És Susan a neve. - tolmácsoltam.
- Ő nem fog látni. - mutatott a vámpírra és közelebb jött - Figyelj, én egy szellem vagyok. Nem kell félned! - nyugtatott meg, mikor látta, hogy a torkomra fagy a következő mondat és leesik az állam. - Nyugodj meg! Már én is elfogadtam. A halálom utáni tíz évben nagyon dühös voltam, és sokat dobáltam tányérokat.. - eresztett meg egy kis grimaszt.
- A '50-'60-as poltergeist.. Carrie nagymama mesélt rólad.. - idéztem fel magamban a nagyi meséit - De ha poltergeist vagy, akkor veszélyes is! - léptem vissza egyet. És Damon is visszarántott szóval duplán annyit kerültem távolabb.
- Nem vagyok poltergeist! Csak mérges voltam, és inkább a tányérokat választottam, mintsem a székeket és egyéb bútorokat! Mit szóltak volna, ha arra ébrednek, hogy kiborítom őket az ágyukból! Ne is mond.. - nézett rám sértődötten.
- Igazad van, mert a tányértörés sokkal megnyugtatóbb! - jegyeztem meg gúnyosan. Ő szertefoszlott, hogy aztán egy centire tőlem jelenjen meg újra.
- Ide figyelj kisasszony! Fogd vissza magad! Velem nem lehet így beszélni. - ingatta az ujját az orrom előtt - De ha gondolod el is mehetek.. De akkor biztos nem érdekel az a könyv... - vonta meg a vállát egy elbűvölő mosoly kíséretében.
- Ne, várj! Bocsánat! - sütöttem le a szemem.
- Így mindjárt jobb! - mosolygott már tényleg szívből, és megsimította a karomat. Ott ahol hozzám ért kellemes melegség futott rajtam végig.
- Mi van Kay? - kérdezte Damon.
- Semmi, itt marad és mesél a könyvről..de...Kay? - néztem rá felhúzott szemöldökkel.
- Ömm.. Igen.. Én csak összevontam a Mary-t meg a Kate-et.. És valahogy Kay lett belőle. Baj? - nézett rám ártatlanul.
- Nem...csak..utoljára anyukám szólított így.. - gördült le egy könnycsepp az arcomon. Ő elém lépett, és letörölte. Ha Susan gyorsan nem suhan arrébb, Damon legázolta volna, ezért elnevettem magam.
- Mi van? - mosolygott ő is.
- Majdnem..izé..majdnem beleléptél Susan-be. - töröltem meg én is a szemem.
- Látogatónk van. - szólalt meg Susan. Egy másodperccel később csöngettek.
- Ki lehet? - néztem rájuk felváltva - Megyek kinyitom. - és kiléptem a szobából.
Fura, de most egy kicsit úgy érzem, mintha a szüleim halála miatt kettétört szívem..összeforrna. Nem tudom, hogy Damon, vagy a mostani helyzet tette ezt, de tetszik.. Kicsit újra egésznek érzem magam. Mikor leértem az emeletről gyorsan belepillantottam az ajtó melletti tükörbe, és csak úgy, tessék-lássék módon helyretettem a hajam. Mosolyt tettem az arcomra és kinyitottam az ajtót, de amint megláttam, hogy ki az..leesett az állam.
- Agatha?!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése