1. fejezet ~ Ki vagy Idegen?

Mary Kate


- Elnézést a késésért. - szólalt meg csendesen.
- Mi a neve fiam? - kérdezte Mr.Drop dühösen.
- Damon. Damon Salvatore. - mi? Salvatore? Jasmine a karomba csípett, de én nemet intettem a fejemmel, mivel én sem tudtam, hogy miről van szó. Elena is kérdőn nézett rám, úgy mint a többi ember aki a teremben volt.
- Oh. Nos. Talán Mary Kate rokona? - kapcsolt elsőként a tanár úr.
- He? - kérdezett vissza - Miért? Annak kéne lennem? - vigyorgott szemtelenül.
- Mary Kate.. Kérlek mutatkozz be neki. - mivel továbbra is csendben ültem a helyemen,még egyszer szólt, így fogcsikorgatva ugyan, de felálltam. - Most gyere ide! - intett Mr.Drop. Lassan kivánszorogtam, majd megálltam az "idegennel" szemben. Ő vigyorogva nézet rám, majd kezet nyújtott.
- Mary Kate Salvatore. - ráztam meg a kezét. Ő elképedve nézett a szemembe, majd végigmért, miközben továbbra is a kezemet fogta. - Örvendek.. - mondtam elhaló hangon.
- Szia. - köszönt ő is. Fogalmam sincs, hogy mennyi ideig állhattunk ott, kéz a kézben, de egyszer csak Jessie nyávogása szakította meg a pillantot.
- Én meg Jessie vagyok. Szingli, vadóc. - villantott rá egy mosolyt. Damon egy percre sem engedte el a kezemet, és a tekintetemet fogvatartva válaszolt.
- Nem vagy az esetem.. - a szája sarkában egy kis mosoly szikráját véltem felfedezni, és miközben ezt kimondta kacsintott egyet. Én akaratlanul elmosolyodtam, és kissé lelombozódva sétáltam vissza a padomhoz. Mikor leültem a lányok közé, mindketten elkezdtek böködni, hiszen a kacsintást csak az első sorban ülök láthatták. Jasmine részletes beszámolót kért az érzéseimről, Elena pedig egy cinkos mosollyal méregetett. Én magam is csak vigyorogtam mint a vadalma, és bármennyire akartam, nem tudtam az anyagra koncentrálni. Azon járt az agyam, hogy ki lehet ez a másik Salvatore, és ha valóban a rokonom, akkor rohadtul megszívtam, mert családtaggal nem lenne szerencsés összejönni. Összejönni. Erre az egy szóra dobbant egy nagyot a szívem, majd a hátunk mögül, onnan ahova Damon-t ültette a tanár, egy erőlködő hangot lehetett hallani, ami a nevetést próbálja visszatartani. A vállam fölött hátra sandítottam, és egy vonzó kék szempárral találtam magam szemben. Damon nevetett. Egy percre olyan érzésem támadt mintha azon nevetne amin gondolkodtam, de azzal győzködtem magam, hogy ez lehetetlen. Kicsengettek, én meg az órarendemet nézve vágtam ki a folyosóra, ahol éppen egy mellkassal találtam magam szemben.
- Már bocsánat! - szóltam felháborodottan, amikor már vagy negyedszerre próbáltam kikerülni az illetőt, de ő nem mozdult.
- Így kell köszönteni egy régi barátot? - emelte fel a fejét... Sam!
- Ó, istenem! Sam! - nevettem rá, majd szorosan megöleltem. Ő is nevetett, és mackó ölelésébe zárt.
- Végre, hogy megismertél! - csóválta a fejét.
- De hiszen úgy megnőtt a hajad! - csóváltam én is a fejem, majd megborzoltam az előbb említett szőrzetet. Ő nevetve a kezem után kapott, majd egy akkora csikiben részesített, hogy tőlünk zengett a folyosó. Tavaly még velünk nevettek volna, de most csak elítélő pillantásokat kaptunk.
- Eltakarodnátok? - szólt ránk Jessie, aki az egész sleppjével pózolt az ajtóban. A jókedvem, már messze járt. Még csak az iskola első napja van, és én már most szívesen leütném... Sam is azonnal elkomorodott és egy szemöldökráncolás kíséretében elköszönt, mert mennie kellett a következő órájára. Nekem most trigonometriám lesz, szóval elindultam a lépcsők felé. Nem a főlépcsőhöz mentem, mert ott ilyenkor mindig nagy a torlódás, hanem a régi, hátul találhatóhoz. Tavaly is mindig ott közlekedtem ha siettem, ezért már ismertem a dörgést. Harrison, az iskola gondnoka ezen a nyáron sem rakott fel új lakatot, pedig már két éve megígérte. Én nem bánom, hiszen így akadály mentesen közlekedhetek, és sokkal gyorsabb is. Szóval kinyitottam a nyikorgó vasrácsos ajtót, majd kettesével véve a lépcsőfokokat elindultam. Mikor már félúton jártam megálltam, mert hideget éreztem és egy árnyat láttam a sarokban.
- Ki az? - kérdeztem magabiztosan, hiszen ezt a lépcsőházat csak az iskola "rosszai" használják , ha cigizni akarnak. Azt hittem, hogy most is egy ilyen esetről van szó, ezért közelebb léptem és megismételtem a kérdést, csak ezúttal hangosabban. Valami morgás félét hallottam ezért fújva egyet, megindultam felé, gondolván, lehet, hogy csak zenét hallgat, ezért nem vesz észre. Mikor odaértem, egy magas srácot láttam a fal felé fordulva. Valamit a szájához emelt és újabb morgás félét hallottam. - Hé! Mit csinálsz? - kocogtattam meg a vállát. Ő hirtelen megpördült, elkapta a csuklómat, és vérben forgó szemeivel engem méregetett. Egy éles sikoly hagyta el a számat, mert perpillanat ez tűnt a legésszerűbbnek. A szája is véres volt, a földön pedig egy patkány hevert. Gyorsan kellett mérlegelnem a helyzetet, hogy megpróbálom lenyugtatni, vagy kiszabadítom magam és minél hamarabb eltűnök innen. Az utóbbit választottam, így jól sípcsonton rúgtam, de csak egy ördögi kacaj volt a válasz. A szabad kezemmel ütögetni kezdtem, és amikor hozzáértem a kezemből valami forró fény robbant ki, megégetve a támadómat. Úgy döntöttem, hogy ezzel később foglalkozom, és most kihasználom, hogy a férfi a sarokba hátrált. A táskámat már régen elejtettem, ezért most csak egy hátra arcot csináltam, és elkezdtem lefelé rohanni a lépcsőn. Éreztem, hogy ez a valaki, vagy valami követ engem, és a lihegését is hallottam, ezért még jobban próbáltam belehúzni, mármint amennyire egy lépcsőn lehet. A várva várt fény, ami a lépcsőház végét jelentette egyre erősebben derengett előttem, és mikor már éreztem az ujjai kaparászását a hátamon kivágódtam a rácsokon. Egyenesen Damon Salvatore karjaiba.
- Héé, mi a baj kicsi lány? - simított ki egy hajtincset az arcomból.  Én elhadartam neki, hogy mi történt, és ő azonnal mérlegelő,mérges,majd egy komor eltökélt arcot vágott. - Mindjárt jövök. - én próbáltam tiltakozni, de ő ezzel mit sem törődve, betrappolt a lépcsőházba. Életem leghosszabb öt percét vártam, mikor újra meghallottam léptei zaját. Lassan az alakja körvonalai is kezdtek kirajzolódni, majd teljesen tisztán kivehető volt, hogy valamit tart a kezében.
- Végre! - siettem oda hozzá. - Mi volt ez? - kérdeztem még mindig egy kicsit félelemtől remegő hangon, hiszen látható volt, hogy Damon az imént verekedett. A pólója megvolt tépve, és az arcán is egy csúnya vágás vöröslött. A táskámat, amit eddig a kezében tartott, most az én kezembe nyomta, és egy kis merengés után megszólalt.
- Nem tudom. De ígérd meg, hogy soha többet nem használod a hátsó lépcsőházat. - nézett mélyen a szemembe.
- Megígérem. - suttogtam - Megsérültél. Jól vagy?
- Nem igazán. Haza megyek. - mondta majd hátat fordított, és elindult.
- Várj! - futottam utána - Én is haza megyek. Megtennéd, hogy elviszel? - kérdeztem, mert tudtam, hogy ha egyedül kell haza sétálnom, akkor előbb, vagy utóbb hisztériás rohamom lesz. Ő bólintott, és mikor már a parkolóban jártunk, rámutatott egy Mustangra.
- Tudsz vezetni? - kérdezte, az orrnyergét dörzsölgetve. Én nagyon nyeltem, és elgondolkoztam. Ő láthatóan rosszul van, sok vért vesztett, miközben én csak ijedt vagyok. Tehát bólintottam, és kivettem a kezéből a kulcsokat. Elindultunk, és mikor már kínosnak éreztem a csöndet, kimondtam azt a kérdést ami az elejétől foglalkoztatott.
- Hogy kerültél oda? - kérdeztem, a tekintetemet egy percre sem véve le az útról, bár éreztem, hogy ő engem néz.
- Hallottam a sikításod, ezért gyorsan odafutottam... - mivel nem gondoltam, hogy ennyire hangos lett volna az a sikítás egy pillanatra elfogott a kételkedés, de végig gondolva, simán lehet, hiszen borzasztóan féltem, és egy jó nagy adag adrenalin fröccsöt is kaptam.
- Értem. - bólintottam. Mikor begurultunk a kocsival a házunk elé, egy perc alatt döntöttem. Kivettem a gyújtásból a kulcsot, kiszálltam, majd neki is kinyitottam az ajtót. - Láthatóan rosszul vagy, sok vért vesztettél, és így fix, hogy nem tudsz vezetni. - ő is kiszállt, és még mindig érdeklődve nézett rám. Én odasétáltam az ajtóhoz, kikotortam a kulcsom, és szélesre tártam az ajtót. - Ha valaki így meglátna, biztos, hogy halálra rémülne. Rendbe szedünk. - mondtam miközben besétáltam az ajtón, és és megálltam vele szemben. - Gyere be!






Komizni még mindig lehet, kíváncsi vagyok a véleményetekre. :)
xoxo.: Mary Kate