Egy újabb taggal bővült a szereplő gárdánk, ő Candy Williams. A profilját közvetlen Eric alatt találjátok meg, ha érdekel.
Nos, elérkeztünk ide, hogy Mary Kate találkozik egy nagggggyon fontos vámpírral is. Muhahha.
Most nem is késtem, nem? :D
Kaphatok jutalmul egy-két komit?
Tsók!
Ui.: Hoztam hozzá zenéket! --> Zene 1
Zene 2
Mary Kate
Rémülten
bámultam magam elé, és próbáltam megértetni a szívemmel, hogy ne dübörögjön
olyan gyorsan. Miért kell itt lennünk?
Minek kell nekem boszorkánynak lennem?!
- Karolj
belém. – mondta Damon.
- Miért? – kérdeztem
óvatosan, de azért megtettem amit mondott.
- Hogy a
többiek tudják, az enyém vagy..
- MI VAN? –
suttogtam dühösen, és kirántottam a kezem az övéből.
- .. és hogy
megnyugodj. – fejezte be a mondatot.
- De mi ez a
„enyém vagy” duma?! – álltam meg, és csípőre tettem a karom.
- Ahh –
sóhajtott egy nagyot, és szembe fordult velem – Ha egy vámpír azt mondja, hogy
ez a halandó az „enyém” akkor a többi vámpír nem ihat a véréből, és nem ölheti
meg.. legalábbis megtorlás, vagy büntetés nélkül. És ha a vámpír már az elején
jelzi, vagy bejelenti ezt, akkor ha megtámadnának én megvédhetlek téged, és nem
kell cövekként állnom és végig nézni azt ahogy megölnek! – a végét szinte
kiáltotta. Én végig semleges tekintettel
bámultam, és mikor befejezte, megfogtam a kezét, ujjaimat összekulcsoltam az ő
ujjaival. Meglepettem nézett le a kezünkre , majd tekintetét visszaemelte az én
arcomra, és rám villantott egy ezer wattos mosolyt. Én is próbáltam elmosolyodni, de elég nehezen
ment, mert még mindig féltem. Kézen fogva bevezetett a bárba, és nekem
elkerekedett a szemem. A bárpult mögött
egy vámpír állt, kilátszódtak a szemfogai. A kis emelvényeken, egy-egy
vámpírtáncos riszálta magát, és kettő vámpírfelszolgáló meg egy halandó
kerülgette az asztalokat és emelvényeket. Néhány vámpír éppen táplálkozott,
vagy a partnerükből, vagy egy olyan személyből akinek fizetni kellett érte.
Vérkurva. Még erősebben szorítottam Damon kezét, de szerintem ez neki fel sem
tűnt, nagyon ideges volt. Jobban körbenéztem, hogy megtudjam miért, és ekkor vettem
észre, hogy mindenki minket néz.
Akaratlanul is közelebb húzódtam hozzá, majd még közelebb mert egy
csapat vámpír felénk közelített. A végén már teljesen az oldalához simultam, ő
meg átölelte a csípőmet. Kivételesen nem bántam, pedig ha más csinálta volna
ezt, mondjuk James Hamilton az osztályból, már rég lekevertem volna neki egy
nagy pofont. James egyszerűen tolakodón,kényelmetlenül ölelt, miközben
pedig Damon ölelt, kellemes melegség
futott végig a gerincem mentén és otthon éreztem magam. Egy gyönyörű szőke,
hosszú lábú szépség vált ki a többi közül és lépett egyenesen Damon-höz. Engem
csak egy futó pillantásra méltatott.
- Épp
időben. – villantotta ki gyönyörű fogsorát. – Ő lenne a boszi? – pillantott
rám. Damon csupán bólintott, és
felemelte összekulcsolt kezünket, egyenesen a szőke képébe. Amaz horkantott
egyet, és villámgyorsan odakapott. Egyik kezével Damon, másik kezével az én
csuklómat fogta, és a magasba emelte. A vámpír társaság felől huhogás, és
csalódott sóhajok hallatszottak, amik egy csöppet megnyugtattak, mivel ha jól
sejtem Damon elég erős, és tisztelt személyiség, szóval nem szívesen kezdenek
ki vele.- Majd én vigyázok rád! - kacsintott rám a szőkeség.
Damon
távolabb lépett a vámpírnőtől, és megfogta a vállamat. A másik keze még mindig
az én kezemet fogta.
- Figyelj, ő
nagyon rendes csaj, szerintem ki fogsz jönni vele. Csak meg kell ismerni. Nekem
most muszáj bemennem Eric-hez. – nézett
mélyen a szemembe. Az a rakoncátlan tincs, ami mindig a szemembe lógott, most
is kiszabadult, így volt mit a fülem mögé simítania Damon-nek, és arcomat is
megcirógatta. Én egy másodpercre lehunytam a szemem, de tényleg csak egy pici
időre, és mikor kinyitottam Damon már ennek az Ericnek az ajtaja előtt állt.
- Szia, én
Candy vagyok. – suhant mellém a szőke, és belém karolt.
- Én Mary
Kate. – mutatkoztam be én is miközben a bárpulthoz vezetett.
- Kettő
bianko martinit! – csapott a pultra. Majdnem szóltam, hogy én nem iszom alkoholt,
de úgy gondoltam, ez most rám fér. – Ő itt Jackson… - mutatott a pultosra – Nem
beszél, csak morog, de isteni koktélokat csinál!
- De
nektek..nem..izé.. nem vért kéne innotok? – néztem rá – Ezt nem értem. Vérrel
kell táplálkoznotok és ihattok meg ehettek rendesen, vagy csak vér, és ez meg
csak álca? – kérdeztem miközben megkaptuk a két pohár martinit.
- Az első.
Amíg táplálkozunk rendesen vérrel, azt ehetünk meg ihatunk amit csak
akaruuuuuuunk.. – nyújtotta el a végét, és egy jó nagyot kortyolt az italából. Én kisebbeket kortyolgattam, de elhatároztam,
hogy kifaggatom.
- És az,
hogy van, hogy lazán sétálgattok a napon?
- Ezzel! –
mutatott a nyakláncára. – Tulajdonképpen a kő a lényeg. Lehet gyűrű, nyaklánc
mint nekem, karkötő, bokalánc, piercing vagy fülbevaló is.. – kortyolt egy
újabbat. Ahha! Akkor ez az a kő, ami Damon gyűrűjében van!
- És.. – kezdtem
bele az újabb kérdésbe..
*DAMON
SZEMSZÖGE*
Bekopogtam
Eric ajtaján, de a választ meg sem várva berontottam. Ő az asztalon ült, és
éppen egy barna hajú lányból táplálkozott. Mikor meglátott, összehúzta a
szemöldökét, és ellökte a lányt. Oda dobott neki húsz dollárt, és megtörölte a
száját. A lány gyorsan kislisszolt mellettem, én meg közelebb léptem Erichez.
- Hello,
Damon… Hol van a kis boszi? Azt hiszem, érthetően megmondtam Alcide-nak, hogy
ha jót akarsz magatoknak, hozd el őt is… - nézett feltűnően az egyik, majd a
másik oldalamra is, mintha még mindig keresne valamit. Barom.
- Itt van ő
is. Éppen most ültek le Candy-vel. – mutattam a bárrész felé.
- És miért
nem hoztad rögtön be?! Hidd el, nem pont téged akarlak látni!
- Azért
jöttem be előbb, hogy figyelmeztesselek – de nem tudtam befejezni azt a rohadt
mondatot, mert Eric hirtelen előttem termett, és a falnak szorított a torkomnál
fogva. Nem volt szükségem levegőre, így nem fojtogatás céljából tett így…
- ENGEM csak
ne figyelmeztess semmire! – hangsúlyozta ki az „engem”-et. Annyira elegem van
már a nagyképűségéből! – Nagyon jól tudod, hogy sok száz évvel idősebb vagyok
mint te! Ha akarnám, akkor egy mozdulattal kitéphetném a szívedet.. – mondta,
és rajzolt egy x-et a szívem helyére. – Ha ajánlhatom, ne próbáld a nagy macsót
játszani, mert még egy ilyent figyelmeztetés, és halott vagy! – egy fél percre
azt hittem, hogy elenged, de ugye ez nem az ő stílusa és gyomorszájon
vágott. Én összegörnyedtem a
fájdalomtól, mert tény ami tény, ő sokkal idősebb, és nem is készültem rá.
Kihasználva, hogy lehajoltam még tarkón is vágott, s mikor a földön feküdtem
belém rúgott. Megvetően elnevette magát és az ajtóhoz ment. – CANDY! –
kiáltotta el magát, majd lassan visszabattyogott az asztalához, és nekidőlt.
Pár másodperc múlva Candy megjelent, az oldalán Mary Kate-el. Mary Kate
mosolygott, de mikor meglátott engem a földön feküdni, kitépte magát Candy
kezei közül és hozzám rohant. Térdre vetette magát, és fejemet az ölébe vette.
Rémülten nézett rám és a kezét az arcomra simította. Nem is tudom, hogy hány
évtizede nem éreztem így.. Utoljára 1864-ben futott át ilyen jóleső borzongás
rajtam.. Egy kis ideig engem nézett, majd vonásai megkeményedtek. Eric felé
fordult, és megszólalt…
*MARY KATE
SZEMSZÖGE*
- Mit akarsz
tőlem? – kérdeztem rideg hangon, miközben Damon fejét még mindig az ölemben
tartottam.
- Hát.. – nézte
meg színpadiasan a körmeit – Szívesen magamévá tennélek, mármint itt gondolok a
véredre és a testedre egyaránt, de nem tudom eldönteni melyikre vágyom jobban..
– mondta csevegő hangnemben és közelebb sétált – De talán a testedre, mert ha
már úgy magamévá tettelek, te fogsz megkérni, hogy igyak belőled.. – jött
közelebb és kiugrottak a szemfogai – Bááár, ha már ittam belőled, akkor azt
annyira élveznéd, hogy megint te lennél az aki megkérne, hogy bújjak veled
ágyba… - már annyira közel volt, hogy nekem hátrálnom kellet, így Damon fejét
óvatosan a földre rakva, elkezdtem hátracsúszni – De talán egyszerre kéne a
kettő, mert akkor nem kell döntenem. Mondjuk így is azt gondolom, hogy talán a
véredet fogom megkapni előbb. – eközben én már elértem a szoba végét, ezért
felálltam, és annyira szorosan préseltem magam a falnak, hogy a hátam már
tiltakozott. Eric átlépte Damont, aki megfogta a bokáját, de a magas vámpír
csak megrántotta, és hirtelen előttem is termett. Már nem kellett oda lapulnom,
mert Eric nekem nyomta a testét és a falnak döntött. Egyik kezével megtámasztotta
magát a fejem mellett, így csapdába ejtett, és a másik kezével a hátam mögé
nyúlt. Először azt hittem, hogy ennyi, de gyorsan magához rántott, olyan
közelre, hogy az orrunk összeért. Kezét továbbra is a hátamon tartotta. Dupla
csapda. Konkrétan körbezárt. - De per pillant csak beszélgetni akarok.. - nyalta meg az ajkát. Damon morgott, de Eric vámpírgyorsasággal oldalra
nyúlt, és ráborította a könyvespolcot, aztán már újra az én hátamat tartotta.
Mikor a könyvespolc hangos puffanással beterítette Damont, én oda akartam
rohanni, de Eric elállta az utat, szóval csak azt értem el, hogy még közelebb
kerültem Erichez. Ő torokhangon elnevette magát, bele a hajamba. Kezét a
hátamról a csípőmre csúsztatta, és azt a kezét amivel eddig a falat
támasztotta, most oda helyezte ahol eddig a másik keze volt. Lassan simogatta a
hátamat, le, fel.. Egyszer csak megállt, és a hajamat kezdte piszkálni. Először
csak a végét csavargatta, aztán a fülem mögött cirógatta… Elakadt a lélegzetem
amikor a nyakamon simított végig. Kicsit távolabb hajolt, éppen csak annyira,
hogy a szemembe tudjon nézni. A szelíd cirógatást hirtelen hagyta abba, és bele
markolt a hajamba. Én szaporán kezdtem lélegezni, de a szívem nem
vágtatott annyira sebesen mint amikor Damon ér hozzám. Óvatosan közelíttet.
- Akarod... –
parancsolta mélyen a szemembe nézve, és hirtelen lecsapott az ajkaimra.
Egy perc volt
csupán amíg csókolt, majd a könyvespolc hörögve felpattant, vagyis Damon
pattant fel, és Ericnek rontott. Eric elterült, és Damon elkezdte ütni. Ahogy a
bűvölet elmúlt, én remegve rogytam le a padlóra és a számhoz kaptam a
kezem. Kitört belőlem a zokogás, és
elborzadva fogtam fel, hogy mit tettem az előbb. Az ajtó hirtelen kivágódott,
Candy rontott be. Nem tett semmit, csak nézte őket.
- MIÉRT NEM
CSINÁLSZ SEMMIT?! – kiáltottam rá, a könnyektől homályosan látva.
- Nem lehet,
parancsot szegnék.. – rázta a fejét, és neki is kiugrottak a vámpírfogai. A
fiúk kezdtek egy forgó valamihez hasonlítani, ugyanis egyik percben Damon, a
következőben pedig Eric volt felül. Hirtelen elmúlt a forgás, Eric maradt
felül. Fejét felemelte, láthatóan bele akart harapni Damonbe. Én sikítva
rohantam feléjük, és Eric hátára ugrottam. Damon szemében félelem csillant, engem
meg Eric eldobott.. Egy percig csak repültem, majd keményen neki csapódtam a
falnak, és ekkor sötétedett el minden.
*DAMON
SZEMSZÖGE*
Mary Kate
feje hangos koppanással csapódott neki az iroda falának, majd eszméletlenül csúszott
le a földre. Eric újra felemelte a fejét, azzal a szándékkal, hogy belém harapjon,
de ahogy a boszorkány nyekkenéssel kísérve összeesett, bennem elpattant valami.
Mérhetetlen dühöt éreztem, és azt akartam, hogy Eric olyan fájdalmat érezzen
mint amilyet én éreztem, anno a családom miatt! Befeszítettem minden izmom, és
lelöktem magamról. Ő meglepődött, és én azonnal felpattantam és elhúztam
az önkívületben lévő lányt arról a helyről, ahova egy minutummal később Eric
becsapódott. Mary Kate-et odavittem Candyhez, aki kicipelte az ajtón, én meg
újra nekiestem Ericnek. Ő is bevitt pár ütést, én és bevittem párat, (még szép)
de már kezdtem megunni, segíteni akartam és hazavinni az kis boszinkat.
Kihasználva az asztalon hirtelen megcsörrenő telefont eltörtem Eric nyakát, és
átdobtam a szobán. Megigazítottam a
dzsekim és az asztalhoz sétáltam.. Ericen átlépve.
- Hallo? Ó
nem, őt most nem tudom adni.. Pont most ment el…öhm…pihenni! Persze, örömest
átadom neki. Igen,igen! Jó, ciao! – rendeztem le a Bloody Normality egyik
kiszállítóját. A Bloody Normality egy mesterséges vérkészítmény volt, amit egy
kínai humanitárius vámpír talált fel, így nem kell emberekből táplálkozni.
Persze voltak olyan vámpírok akik utálták ezt a mesterséges vért és továbbra is
emberekből táplálkoztak. Mondjuk volt aki ezt teljesen elítélte, és „bosszút”
forralt. Gyorsan firkantottam Ericnek egy cetlit, hogy hívták és bocs a
nyakáért. Kirohantam a bárrészbe és Mary Kate-et kezdtem keresni. Nem láttam
sehol és egyre jobban kezdtem félni.
- Elnézést,
nem látott egy hosszú szőkés-barna hajú lányt, aki el volt ájulva? – léptem oda
egy idősebb vámpírhoz. Ő csak rám morgott és elfordult. Paraszt!
- Bocsi, nem
láttál két csajt? Az egyik eszméletlen, és ezt a csajt cipelte Candy. Nem
láttad őket?! – rohantam oda egy újonchoz is.
- Nem, de ha
megtaláltad őket szólj nekem is, szívesen segítek! – röhögött és tett egy-két
félreérthetetlen mozdulatot a levegőben. Én csak ráhördültem és leütöttem.
Hirtelen egy kéz kopogtatta meg a vállamat és én vicsorogva hátra pördültem.
Egy halandó lány állt mögöttem, és ahogy meglátta az ábrázatomat hátrált egy
kicsit.
- Ne
haragudj.. – ráztam meg a fejem – Mi van?
- É-é-én,
lá-á-áttam ő-őket. – remegett.
- Merre? –
kaptam el a vállát. Ő erre felsikkantott, és a többiek ránk néztek, de amint
látták, hogy mi a helyzet tök nyugodtan csinálták tovább amit eddig. – Merre? –
sziszegtem rá, mikor két perc rázogatás után is csak dadogott. Mivel beszélni még mindig nem tudott, csak a
női mosdó felé bökött. Én azonnal elengedtem és vámpírsebességgel odarohantam.
Candy éppen Mary Kate homlokát törölgette, és egy törülközővel felitatta a
tarkójából szivárgó vért.
-
Hazaviszem. – közöltem. Candy bólintott és távolabb lépett. Én felnyaláboltam
az ájult boszit, és a karjaimba véve elindultunk kifelé. A lány aki az előbb
útbaigazított, éppen a bárpult mellett ugrált és a barátnőinek magyarázott
kipirult arccal. Mikor meglátott fülig pirult, én meg kíváncsi voltam, hogy
képes-e még jobban elpirulni, ezért rákacsintottam. Ő egy hangos sóhaj kíséretében…hát..elájult. Hehe. Mary Kate-et óvatosan az anyósülésre ültettem
és bekötöttem, majd mikor teljesen biztos voltam abban, hogy Candy másfelé néz,
nyomtam egy puszit a homlokára.
- Csak
aludjon egy jó nagyot! – mosolygott féloldalasan és megölelt.
- Köszi, Can…
- szorítottam magamhoz.
- Nincs
mit.. Az az igazság, hogy több száz éve nem beszélgettem senkivel sem ilyen jót!
– nevetett – Majd hozd gyakrabban.. – kámpicsorodott el.
- Vagy
inkább látogasd meg TE. – böktem meg. Ő bólintott, adott még egy puszit és
bement. Valószínű, hogy összeszedi Ericet. – Ezért még kapok a fejemre.. –
jegyeztem meg csak úgy a nagy semminek, és beültem a kocsiba. Mikor
kihajtottunk New Orleans-ból halkan bekapcsoltam a rádiót, és lám! A Candyman
ment. Jót nevettem magamban, és elkönyveltem, hogy Candy még rendesebb csaj
mint gondoltam. Útközben még meg kellett állnom tankolni, de Mary Kate nem
ébredt fel. Aztán mikor már csak negyedórányira voltunk McComb-tól motyogott
valamit, de utána megint semmi. Óvatosan a karomba vettem, és bebattyogtam vele
a házba. Jenna a nappaliban volt, a fotelban dőlt ki. Gondolom próbált minket
megvárni, de ez van. Ügyesen felmentem a lépcsőn, viszont utána annyira lekötött Mary
Kate felemelkedő mellkasa, hogy majdnem kisétáltam vele a kis folyosó végén lévő
ablakon. De nem, hál’ Isten. Magyarázkodhattam volna. Mikor beléptem az ő szobájába szinte
lenyáladzottam, annyira jó volt az illat. Az egész szobát uralta, az ajtókeret
is magába szívta már. Levettem a lábáról a csizmát, betakartam, de kifele nem
tudtam megállni, hogy ne nézzek egy kicsit szét. Bekukkantottam a gardróbjába
is, és a fürdőbe is, de hirtelen megtorpantam. MI A JÓ FENÉT CSINÁLOK ÉN?! Mégis
csak vámpír vagyok, vagy mi! Nem fogom valamikor az éjszaka közepén átkutatni
egy tinédzser lány szobáját, csak mert jó illat van.
- Hülye
Damon, hülye.. – csaptam magam homlokon. Mondjuk ezután a magammal való kisebb
konfliktus után is alig tudtam leküzdeni a kissé morbid kísértést, miszerint
meg kéne nyalnom az ajtókeretet. Halkan becsuktam magam mögött az ajtót, és
kisétáltam az éjszakába. Nem volt szükségem a kocsira, éhes voltam. Mikor
bementem az erdőbe, sötét mosoly jelent meg az ajkamon;
Mary Kate…még
nem tudod, hogy mit szabadítottál magadra azzal, hogy behívtál a házadba…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése