5. fejezet ~ Visszatértek

Sziasztok!
Hogy, s mint vagytok? :) Tetszett az előző fejezet? Remélem, hogy igen, mert most teljesen bepörögtem, annyi ötletem van, hogy miként lehetne továbbfűzni. Persze, még én sem tudom teljesen, hogy hogyan írjam bele, mi legyen a körítés.. Egy szó mint száz, még nekem is csak ködös elképzelésem van arról, hogy mi lesz a folytatás.
Mi a véleményetek Candy-ről? Én bírom a csajt! ;)
Ez egy kicsit átvezető fejezet, ergo kicsit rövidebb, de mégis történik benne egy, sőt, kettő fontos dolog. :P
Maradjunk abban, hogy én szorgosan írok, ti meg adtok nekem pár kommentet. :)
Ééés ide is hoztam zenét; Zene 1  Zene 2
Puszi, ölelés!
MK.
 




Mary Kate



Reggel halálosan fáradtan ébredtem, a tegnap esti ruháimban.
Mikor kinyitottam a szemem, próbáltam győzködni magam, hogy csak álom volt, de hamar elszállt a reményem, hiszen mi sem bizonyítja jobban, hogy valóban megtörtént, mint a ruhám, és a sajgó fejem. Gyorsan akartam kipattanni az ágyból, de megszédültem, ezért tehetetlenül dőltem vissza az ágyra. Óvatosan megtapogattam a tarkómat, de mikor a hatalmas púpot és vágást érintettem felszisszentem. Reménykedtem benne, hogy nem lesz több ilyen éjszakám, minimum ezer évig. Négykézláb kúsztam el a fürdőig, ahol épphogy' nem fejeltem le a mosdó szélét is. A tükörbe pillantva elkönyvelhettem magamban, hogy igen; borzasztóan festek. Minden testrészem sajgott, ezért nyögve húztam le magamról a ruhákat, majd beálltam a zuhany alá. Kissé hidegebbre vettem a hőfokot, gondoltam így hamarabb felébredek. Végül a törülközőmbe csavarva lassan lebattyogtam a földszintre. Sikeresen kikerültem a beszakadt lépcsőfokot, és a konyha felé vettem az irányt. Jennát ott is találtam. De nem volt egyedül.
- Damon?? - néztem rá elképedtem.
- Jó a ruhád.. - jegyezte meg kaján mosollyal, és zsebre tette a kezét. Én megkövülten álltam és csak bámultam rá. Aztán tudatosult bennem, hogy valószínű, hogy ő nagyon is élvezi a helyzetet. Gyorsan összébb húztam magamon a törülközőt és felszegett fejjel kérdeztem;
- Mit keresel itt?
- Csak jöttem beszélgetni...
- Beszélgetésből nekem éppen elég volt a tegnapi. - húztam össze a szemem. Ő egy pillanat alatt előttem termett és elkezdte az egyik vizes tincsemet piszkálni.
- Abból nekem is. - lehelte szinte az ajkaimba. Én elkezdtem kapkodni a levegőt és a szívem is sebes vágtába kezdett, mint az utóbbi időben amikor hozzámért.
- Khm... - köszörülte a torkát Jenna, mire én azonnal távolabb léptem - Nekem most el kell mennem, viszont te Mary Kate, itthon maradsz. Már úgyis elkéstél.. 
- És mit fogok majd mondani miért nem mentem ma? - ráztam a fejem.
- Egész héten nem fogsz menni.. - motyogta és felkapta a táskáját - Amúgy bízd ránk. Vigyázzatok magatokra! - intett és kirohant a kocsihoz.
- Hát...kettesben maradtunk.. - húzta fel a szemöldökét Damon - Mit fogunk csinálni?
- Én felöltözöm. Te meg itt maradsz. - böktem meg a mellkasát.
- De én nagyon akarok menni! - vigyorgott továbbra is - És jobbat is eltudok képzelni mint a felöltözés..
- A-a! Azt már nem... - ráztam meg a fejem, aminek hatására a vizes hajam összevissza repkedett, és tiszta víz lett minden. Elindultam fölfele, de ő persze jött utánam.. Mikor beértünk a szobámba bosszúsan hátra fordultam és széttártam a karom. Mármint annyira mint egy meztelen, csupán egy törülközőbe csavart lány tudja.
- Mi van? - dobta le magát az ágyamra.
- Szeretnék öltözni.. - forgattam a szemem.
- Jóó, okéé, nem fogok lesni. - fordult hasra, és arcát beletemette a párnámba. Én puffogva bementem a gardróbba és kiválasztottam egy hosszú gatyát és egy pólót, meg persze az alsóneműt, és átrohantam a fürdőbe. Közben rájöttem, hogy már az elején is eszembe juthatott volna ez, de azért jól esett, hogy Damon azt mondta, hogy nem fog lesni.. A végén még a hajamra is raktam egy törülközőt, és a törülköző turbánnal a fejemen leültem mellé az ágyra.
- Mi történt tegnap? - szólaltam meg és magamra húztam a takaróm..felét. Mivel a másik felén Damon feküdt. Ő megfordult, és a macimat az ölébe vette. Akaratlanul is elmosolyodtam, és ezt ő is észre vette.
- Min mosolyogsz?
- Csak azon, hogy mennyire vicces, hogy egy komoly veszélyes vámpír, egy  macival üldögél...  - erre ő "vámpírgyorsan" rajtam termett.. Mármint nem pont rajtam, mert megtartotta magát a kezével, de így is elég közel volt. Már meg sem említem, hogy a légzésem meg a szívem..
- Azt mondod, hogy ez rontja az imidzsem? - húzta fel a szemöldökét.
- Én ilyet nem mondtam.. - cincogtam. Ő szélesen elvigyorodott, majd' szétrepedt a feje is.

- Akkor jó. - gördült vissza mellém. Nem tudom, hogy hányszor fogja még ezt csinálni.. Hányszor tudja..khm..tudjuk ezt megtenni. A macimat újra az ölébe vette, és körülnézett a szobámban. - Az ott mi? - bökött a macival az íróasztalom felé.

- Íróasztal. - hangzott az értelmes válaszom.
- Gondoltam! - nézett rám gúnyosan - Arról beszélek ami rajta van! - most már én is odanéztem és egy régi bőrkötésű könyvvel találtam szembe magam..magunk..magam! Hisz ez az én szobám. Lassan felálltam és elkezdtem közelíteni hozzá, mert hát ki tudja, hogy került ez ide.. Damon egy hangos sóhaj kíséretében felpattant és gyorsan odasétált a könyvhöz. - Nincs lézersugár!  - jegyezte meg és felemelte a könyvet...aztán egy hangos ordítás közepette el is ejtette.
- MI VAN? - ugrottam hátrébb.
- Megégetett... - mutatta fel a gőzölgő tenyerét.
- Öö.. Damon.. az arcod.. - mutattam először az én arcomra aztán az övére. Ő a válla felett belekukkantott az íróasztal feletti tükörbe, és elkerekedett a szeme. Gyorsan végig gondoltam a dolgokat.
- Gyere már el a napról ha nincs rajtad a gyűrűd! - kiáltottam rá. Ő felmutatta a kezét amin ott volt a gyűrű. Ezután nem volt semmi ötletem.
- Segítenél?! - pillantott rám. Én megragadtam a karját, de nem történt semmi. Már ordított a fájdalomtól, és az én makacs könnyeim is kiakartak bújni.
- Engedjétek el!! - ordítottam és rántottam rajta még egyet. Erre ő nekem borult, én meg kihátráltam a napfényből. Feje a nyakamra hanyatlott, nekem meg szörnyű előérzetem támadt. - Damon..? - kérdeztem félve. Csak rám mordult és felemelte a fejét. A szeme vörös volt, és kiugrottak az agyarai. - Damon! - szóltam rá komolyan és elkezdtem hátrálni - Damon!! - szólongattam - Dam.. - kezdtem volna újra, de rám morgott. Vettem egy mély levegőt, és megálltam. - Damon. Ha nem állsz le, vagy mész ki, muszáj lesz újra kommunikálnom azokkal akik a napon tartottak. - fenyegettem meg. Erre megtorpant, és hátrálni kezdett. Egyenesen be a sarokba, ahol aztán leült és hátat fordított. Eltelt öt perc. Aztán tíz. Végül lassan odaléptem mellé és a vállára tettem a kezem. Ő gépiesen nézett fel rám, és a szemében egy pillanatra mérhetetlen önutálat csillogott. Végül újra magára öltötte a maszkot. Azt hiszem, akkor, ott, abban a szent pillanatban jöttem rá, hogy az egy maszk. Újra a falat kezdte bámulni, én meg leültem mellé. Gőzöm sincs, hogy honnan vettem a bátorságot, de a vállára hajtottam a fejem. Sóhajtott egyet. Én is sóhajtottam. Erre ő visszasóhajtott. És én is. Ezt így folytattuk egy darabig, aztán elnevettük magunkat. Egy percre úgy éreztem, hogy teljesen normális tinik vagyunk, akik együtt lógnak. Egészen addig mígnem valaki a nevemet suttogta. Mikor meghallottam felkaptam a fejem.
- Mi van? - nézett rám Damon... Mary Kate ... Most már fel is álltam és körbenéztem a szobában...Mary Kate... - Jól vagy? - fogta meg a vállam. Mary Kate! 
- Ki az? - léptem előre. MARY KATE!! - Ki az?!- kiáltottam.
- Én.. - hallatszott a sarokból, onnan ahol eddig ültünk. Megpördültem a tengelyem körül és megpillantottam egy halványan világító alakot.
- Te..te is látod? - fordítottam Damont a jelenés felé.
- Mit kéne látnom? - nézett rám.
- Na, ne szórakozz velem! MUSZÁJ látnod. - bámultam továbbra is az alakot.
- Nem muszáj látnia. Ugyanis ő csak egy vámpír, nem egy igéző.
- Mary Kate, mit látsz?! - húzott maga mögé Damon.
- Ohh, mond meg neki, hogy nem bántalak. Éppen azért jöttem, hogy vigyázzak rád...Hogy segítsek! - mosolygott - A nevem Susan!
- A..azt mondja..Azt mondja, hogy nem fog bántani. Segíteni szeretne.. És Susan a neve. - tolmácsoltam.
- Ő nem fog látni. - mutatott a vámpírra és közelebb jött - Figyelj, én egy szellem vagyok. Nem kell félned! - nyugtatott meg, mikor látta, hogy a torkomra fagy a következő mondat és leesik az állam. - Nyugodj meg! Már én is elfogadtam. A halálom utáni tíz évben nagyon dühös voltam, és sokat dobáltam tányérokat.. - eresztett meg egy kis grimaszt.
- A '50-'60-as poltergeist.. Carrie nagymama mesélt rólad.. - idéztem fel magamban a nagyi meséit - De ha poltergeist vagy, akkor veszélyes is! - léptem vissza egyet. És Damon is visszarántott szóval duplán annyit kerültem távolabb.
- Nem vagyok poltergeist! Csak mérges voltam, és inkább a tányérokat választottam, mintsem a székeket és egyéb bútorokat! Mit szóltak volna, ha arra ébrednek, hogy kiborítom őket az ágyukból! Ne is mond.. - nézett rám sértődötten.
- Igazad van, mert a tányértörés sokkal megnyugtatóbb! - jegyeztem meg gúnyosan. Ő szertefoszlott, hogy aztán egy centire tőlem jelenjen meg újra.
- Ide figyelj kisasszony! Fogd vissza magad! Velem nem lehet így beszélni. - ingatta az ujját az orrom előtt - De ha gondolod el is mehetek.. De akkor biztos nem érdekel az a könyv... - vonta meg a vállát egy elbűvölő mosoly kíséretében.
- Ne, várj! Bocsánat! - sütöttem le a szemem.
- Így mindjárt jobb! - mosolygott már tényleg szívből, és megsimította a karomat. Ott ahol hozzám ért kellemes melegség futott rajtam végig.
- Mi van Kay? - kérdezte Damon.
- Semmi, itt marad és mesél a könyvről..de...Kay? - néztem rá felhúzott szemöldökkel.
- Ömm.. Igen.. Én csak összevontam a Mary-t meg a Kate-et.. És valahogy Kay lett belőle. Baj? - nézett rám ártatlanul.
- Nem...csak..utoljára anyukám szólított így.. - gördült le egy könnycsepp az arcomon. Ő elém lépett, és letörölte. Ha Susan gyorsan nem suhan arrébb, Damon legázolta volna, ezért elnevettem magam.
- Mi van? - mosolygott ő is.
- Majdnem..izé..majdnem beleléptél Susan-be. - töröltem meg én is a szemem.
- Látogatónk van. - szólalt meg Susan. Egy másodperccel később csöngettek.
- Ki lehet? - néztem rájuk felváltva - Megyek kinyitom. - és kiléptem a szobából.
Fura, de most egy kicsit úgy érzem, mintha a szüleim halála miatt kettétört szívem..összeforrna. Nem tudom, hogy Damon, vagy a mostani helyzet tette ezt, de tetszik.. Kicsit újra egésznek érzem magam. Mikor leértem az emeletről gyorsan belepillantottam az ajtó melletti tükörbe, és csak úgy, tessék-lássék módon helyretettem a hajam. Mosolyt tettem az arcomra és kinyitottam az ajtót, de amint megláttam, hogy ki az..leesett az állam.
- Agatha?!

4. fejezet - The Blood Shadow

Sziasztok! :)
Egy újabb taggal bővült a szereplő gárdánk, ő Candy Williams. A profilját közvetlen Eric alatt találjátok meg, ha érdekel.
Nos, elérkeztünk ide, hogy Mary Kate találkozik egy nagggggyon fontos vámpírral is. Muhahha.
Most nem is késtem, nem? :D
Kaphatok jutalmul egy-két komit?
Tsók!

Ui.: Hoztam hozzá zenéket! --> Zene 1
                                                    Zene 2

Mary Kate

Rémülten bámultam magam elé, és próbáltam megértetni a szívemmel, hogy ne dübörögjön olyan gyorsan.  Miért kell itt lennünk? Minek kell nekem boszorkánynak lennem?!

- Karolj belém. – mondta Damon.

- Miért? – kérdeztem óvatosan, de azért megtettem amit mondott.

- Hogy a többiek tudják, az enyém vagy..

- MI VAN? – suttogtam dühösen, és kirántottam a kezem az övéből.

- .. és hogy megnyugodj. – fejezte be a mondatot.

- De mi ez a „enyém vagy” duma?! – álltam meg, és csípőre tettem a karom.

- Ahh – sóhajtott egy nagyot, és szembe fordult velem – Ha egy vámpír azt mondja, hogy ez a halandó az „enyém” akkor a többi vámpír nem ihat a véréből, és nem ölheti meg.. legalábbis megtorlás, vagy büntetés nélkül. És ha a vámpír már az elején jelzi, vagy bejelenti ezt, akkor ha megtámadnának én megvédhetlek téged, és nem kell cövekként állnom és végig nézni azt ahogy megölnek! – a végét szinte kiáltotta.  Én végig semleges tekintettel bámultam, és mikor befejezte, megfogtam a kezét, ujjaimat összekulcsoltam az ő ujjaival. Meglepettem nézett le a kezünkre , majd tekintetét visszaemelte az én arcomra, és rám villantott egy ezer wattos mosolyt.  Én is próbáltam elmosolyodni, de elég nehezen ment, mert még mindig féltem. Kézen fogva bevezetett a bárba, és nekem elkerekedett a szemem.  A bárpult mögött egy vámpír állt, kilátszódtak a szemfogai. A kis emelvényeken, egy-egy vámpírtáncos riszálta magát, és kettő vámpírfelszolgáló meg egy halandó kerülgette az asztalokat és emelvényeket. Néhány vámpír éppen táplálkozott, vagy a partnerükből, vagy egy olyan személyből akinek fizetni kellett érte. Vérkurva. Még erősebben szorítottam Damon kezét, de szerintem ez neki fel sem tűnt, nagyon ideges volt. Jobban körbenéztem, hogy megtudjam miért, és ekkor vettem észre, hogy mindenki minket néz.  Akaratlanul is közelebb húzódtam hozzá, majd még közelebb mert egy csapat vámpír felénk közelített. A végén már teljesen az oldalához simultam, ő meg átölelte a csípőmet. Kivételesen nem bántam, pedig ha más csinálta volna ezt, mondjuk James Hamilton az osztályból, már rég lekevertem volna neki egy nagy pofont. James egyszerűen tolakodón,kényelmetlenül ölelt, miközben pedig  Damon ölelt, kellemes melegség futott végig a gerincem mentén és otthon éreztem magam. Egy gyönyörű szőke, hosszú lábú szépség vált ki a többi közül és lépett egyenesen Damon-höz. Engem csak egy futó pillantásra méltatott.

- Épp időben. – villantotta ki gyönyörű fogsorát. – Ő lenne a boszi? – pillantott rám.  Damon csupán bólintott, és felemelte összekulcsolt kezünket, egyenesen a szőke képébe. Amaz horkantott egyet, és villámgyorsan odakapott. Egyik kezével Damon, másik kezével az én csuklómat fogta, és a magasba emelte. A vámpír társaság felől huhogás, és csalódott sóhajok hallatszottak, amik egy csöppet megnyugtattak, mivel ha jól sejtem Damon elég erős, és tisztelt személyiség, szóval nem szívesen kezdenek ki vele.- Majd én vigyázok rád! - kacsintott rám a szőkeség.

Damon távolabb lépett a vámpírnőtől, és megfogta a vállamat. A másik keze még mindig az én kezemet fogta.

- Figyelj, ő nagyon rendes csaj, szerintem ki fogsz jönni vele. Csak meg kell ismerni. Nekem most muszáj bemennem Eric-hez.  – nézett mélyen a szemembe. Az a rakoncátlan tincs, ami mindig a szemembe lógott, most is kiszabadult, így volt mit a fülem mögé simítania Damon-nek, és arcomat is megcirógatta. Én egy másodpercre lehunytam a szemem, de tényleg csak egy pici időre, és mikor kinyitottam Damon már ennek az Ericnek az ajtaja előtt állt.

- Szia, én Candy vagyok. – suhant mellém a szőke, és belém karolt.

- Én Mary Kate. – mutatkoztam be én is miközben a bárpulthoz vezetett.

- Kettő bianko martinit! – csapott a pultra. Majdnem szóltam, hogy én nem iszom alkoholt, de úgy gondoltam, ez most rám fér. – Ő itt Jackson… - mutatott a pultosra – Nem beszél, csak morog, de isteni koktélokat csinál!

- De nektek..nem..izé.. nem vért kéne innotok? – néztem rá – Ezt nem értem. Vérrel kell táplálkoznotok és ihattok meg ehettek rendesen, vagy csak vér, és ez meg csak álca? – kérdeztem miközben megkaptuk a két pohár martinit.

- Az első. Amíg táplálkozunk rendesen vérrel, azt ehetünk meg ihatunk amit csak akaruuuuuuunk.. – nyújtotta el a végét, és egy jó nagyot kortyolt az italából.  Én kisebbeket kortyolgattam, de elhatároztam, hogy kifaggatom.

- És az, hogy van, hogy lazán sétálgattok a napon?

- Ezzel! – mutatott a nyakláncára. – Tulajdonképpen a kő a lényeg. Lehet gyűrű, nyaklánc mint nekem, karkötő, bokalánc, piercing vagy fülbevaló is.. – kortyolt egy újabbat. Ahha! Akkor ez az a kő, ami Damon gyűrűjében van!

- És.. – kezdtem bele az újabb kérdésbe..

*DAMON SZEMSZÖGE*

Bekopogtam Eric ajtaján, de a választ meg sem várva berontottam. Ő az asztalon ült, és éppen egy barna hajú lányból táplálkozott. Mikor meglátott, összehúzta a szemöldökét, és ellökte a lányt. Oda dobott neki húsz dollárt, és megtörölte a száját. A lány gyorsan kislisszolt mellettem, én meg közelebb léptem Erichez.

- Hello, Damon… Hol van a kis boszi? Azt hiszem, érthetően megmondtam Alcide-nak, hogy ha jót akarsz magatoknak, hozd el őt is… - nézett feltűnően az egyik, majd a másik oldalamra is, mintha még mindig keresne valamit. Barom.

- Itt van ő is. Éppen most ültek le Candy-vel. – mutattam a bárrész felé.

- És miért nem hoztad rögtön be?! Hidd el, nem pont téged akarlak látni!

- Azért jöttem be előbb, hogy figyelmeztesselek – de nem tudtam befejezni azt a rohadt mondatot, mert Eric hirtelen előttem termett, és a falnak szorított a torkomnál fogva. Nem volt szükségem levegőre, így nem fojtogatás céljából tett így…

- ENGEM csak ne figyelmeztess semmire! – hangsúlyozta ki az „engem”-et. Annyira elegem van már a nagyképűségéből! – Nagyon jól tudod, hogy sok száz évvel idősebb vagyok mint te! Ha akarnám, akkor egy mozdulattal kitéphetném a szívedet.. – mondta, és rajzolt egy x-et a szívem helyére. – Ha ajánlhatom, ne próbáld a nagy macsót játszani, mert még egy ilyent figyelmeztetés, és halott vagy! – egy fél percre azt hittem, hogy elenged, de ugye ez nem az ő stílusa és gyomorszájon vágott.  Én összegörnyedtem a fájdalomtól, mert tény ami tény, ő sokkal idősebb, és nem is készültem rá. Kihasználva, hogy lehajoltam még tarkón is vágott, s mikor a földön feküdtem belém rúgott. Megvetően elnevette magát és az ajtóhoz ment. – CANDY! – kiáltotta el magát, majd lassan visszabattyogott az asztalához, és nekidőlt. Pár másodperc múlva Candy megjelent, az oldalán Mary Kate-el. Mary Kate mosolygott, de mikor meglátott engem a földön feküdni, kitépte magát Candy kezei közül és hozzám rohant. Térdre vetette magát, és fejemet az ölébe vette. Rémülten nézett rám és a kezét az arcomra simította. Nem is tudom, hogy hány évtizede nem éreztem így.. Utoljára 1864-ben futott át ilyen jóleső borzongás rajtam.. Egy kis ideig engem nézett, majd vonásai megkeményedtek. Eric felé fordult, és megszólalt…

*MARY KATE SZEMSZÖGE*

- Mit akarsz tőlem? – kérdeztem rideg hangon, miközben Damon fejét még mindig az ölemben tartottam.

- Hát.. – nézte meg színpadiasan a körmeit – Szívesen magamévá tennélek, mármint itt gondolok a véredre és a testedre egyaránt, de nem tudom eldönteni melyikre vágyom jobban.. – mondta csevegő hangnemben és közelebb sétált – De talán a testedre, mert ha már úgy magamévá tettelek, te fogsz megkérni, hogy igyak belőled.. – jött közelebb és kiugrottak a szemfogai – Bááár, ha már ittam belőled, akkor azt annyira élveznéd, hogy megint te lennél az aki megkérne, hogy bújjak veled ágyba… - már annyira közel volt, hogy nekem hátrálnom kellet, így Damon fejét óvatosan a földre rakva, elkezdtem hátracsúszni – De talán egyszerre kéne a kettő, mert akkor nem kell döntenem. Mondjuk így is azt gondolom, hogy talán a véredet fogom megkapni előbb. – eközben én már elértem a szoba végét, ezért felálltam, és annyira szorosan préseltem magam a falnak, hogy a hátam már tiltakozott. Eric átlépte Damont, aki megfogta a bokáját, de a magas vámpír csak megrántotta, és hirtelen előttem is termett. Már nem kellett oda lapulnom, mert Eric nekem nyomta a testét és a falnak döntött. Egyik kezével megtámasztotta magát a fejem mellett, így csapdába ejtett, és a másik kezével a hátam mögé nyúlt. Először azt hittem, hogy ennyi, de gyorsan magához rántott, olyan közelre, hogy az orrunk összeért. Kezét továbbra is a hátamon tartotta. Dupla csapda. Konkrétan körbezárt. - De per pillant csak beszélgetni akarok.. - nyalta meg az ajkát. Damon morgott, de Eric vámpírgyorsasággal oldalra nyúlt, és ráborította a könyvespolcot, aztán már újra az én hátamat tartotta. Mikor a könyvespolc hangos puffanással beterítette Damont, én oda akartam rohanni, de Eric elállta az utat, szóval csak azt értem el, hogy még közelebb kerültem Erichez. Ő torokhangon elnevette magát, bele a hajamba. Kezét a hátamról a csípőmre csúsztatta, és azt a kezét amivel eddig a falat támasztotta, most oda helyezte ahol eddig a másik keze volt. Lassan simogatta a hátamat, le, fel.. Egyszer csak megállt, és a hajamat kezdte piszkálni. Először csak a végét csavargatta, aztán a fülem mögött cirógatta… Elakadt a lélegzetem amikor a nyakamon simított végig. Kicsit távolabb hajolt, éppen csak annyira, hogy a szemembe tudjon nézni. A szelíd cirógatást hirtelen hagyta abba, és bele markolt a hajamba. Én szaporán kezdtem lélegezni, de a szívem nem vágtatott annyira sebesen mint amikor Damon ér hozzám. Óvatosan közelíttet.

- Akarod... – parancsolta mélyen a szemembe nézve, és hirtelen lecsapott az ajkaimra. 

 

Egy perc volt csupán amíg csókolt, majd a könyvespolc hörögve felpattant, vagyis Damon pattant fel, és Ericnek rontott. Eric elterült, és Damon elkezdte ütni. Ahogy a bűvölet elmúlt, én remegve rogytam le a padlóra és a számhoz kaptam a kezem.  Kitört belőlem a zokogás, és elborzadva fogtam fel, hogy mit tettem az előbb. Az ajtó hirtelen kivágódott, Candy rontott be. Nem tett semmit, csak nézte őket.

- MIÉRT NEM CSINÁLSZ SEMMIT?! – kiáltottam rá, a könnyektől homályosan látva.

- Nem lehet, parancsot szegnék.. – rázta a fejét, és neki is kiugrottak a vámpírfogai. A fiúk kezdtek egy forgó valamihez hasonlítani, ugyanis egyik percben Damon, a következőben pedig Eric volt felül. Hirtelen elmúlt a forgás, Eric maradt felül. Fejét felemelte, láthatóan bele akart harapni Damonbe. Én sikítva rohantam feléjük, és Eric hátára ugrottam. Damon szemében félelem csillant, engem meg Eric eldobott.. Egy percig csak repültem, majd keményen neki csapódtam a falnak, és ekkor sötétedett el minden.

*DAMON SZEMSZÖGE*

Mary Kate feje hangos koppanással csapódott neki az iroda falának, majd eszméletlenül csúszott le a földre. Eric újra felemelte a fejét, azzal a szándékkal, hogy belém harapjon, de ahogy a boszorkány nyekkenéssel kísérve összeesett, bennem elpattant valami. Mérhetetlen dühöt éreztem, és azt akartam, hogy Eric olyan fájdalmat érezzen mint amilyet én éreztem, anno a családom miatt! Befeszítettem minden izmom, és lelöktem magamról. Ő meglepődött, és én azonnal felpattantam és elhúztam az önkívületben lévő lányt arról a helyről, ahova egy minutummal később Eric becsapódott. Mary Kate-et odavittem Candyhez, aki kicipelte az ajtón, én meg újra nekiestem Ericnek. Ő is bevitt pár ütést, én és bevittem párat, (még szép) de már kezdtem megunni, segíteni akartam és hazavinni az kis boszinkat. Kihasználva az asztalon hirtelen megcsörrenő telefont eltörtem Eric nyakát, és átdobtam a szobán.  Megigazítottam a dzsekim és az asztalhoz sétáltam.. Ericen átlépve.

- Hallo? Ó nem, őt most nem tudom adni.. Pont most ment el…öhm…pihenni! Persze, örömest átadom neki. Igen,igen! Jó, ciao! – rendeztem le a Bloody Normality egyik kiszállítóját. A Bloody Normality egy mesterséges vérkészítmény volt, amit egy kínai humanitárius vámpír talált fel, így nem kell emberekből táplálkozni. Persze voltak olyan vámpírok akik utálták ezt a mesterséges vért és továbbra is emberekből táplálkoztak. Mondjuk volt aki ezt teljesen elítélte, és „bosszút” forralt. Gyorsan firkantottam Ericnek egy cetlit, hogy hívták és bocs a nyakáért. Kirohantam a bárrészbe és Mary Kate-et kezdtem keresni. Nem láttam sehol és egyre jobban kezdtem félni.

- Elnézést, nem látott egy hosszú szőkés-barna hajú lányt, aki el volt ájulva? – léptem oda egy idősebb vámpírhoz. Ő csak rám morgott és elfordult. Paraszt!

- Bocsi, nem láttál két csajt? Az egyik eszméletlen, és ezt a csajt cipelte Candy. Nem láttad őket?! – rohantam oda egy újonchoz is.

- Nem, de ha megtaláltad őket szólj nekem is, szívesen segítek! – röhögött és tett egy-két félreérthetetlen mozdulatot a levegőben. Én csak ráhördültem és leütöttem. Hirtelen egy kéz kopogtatta meg a vállamat és én vicsorogva hátra pördültem. Egy halandó lány állt mögöttem, és ahogy meglátta az ábrázatomat hátrált egy kicsit.

- Ne haragudj.. – ráztam meg a fejem – Mi van?

- É-é-én, lá-á-áttam ő-őket. – remegett.

- Merre? – kaptam el a vállát. Ő erre felsikkantott, és a többiek ránk néztek, de amint látták, hogy mi a helyzet tök nyugodtan csinálták tovább amit eddig. – Merre? – sziszegtem rá, mikor két perc rázogatás után is csak dadogott.  Mivel beszélni még mindig nem tudott, csak a női mosdó felé bökött. Én azonnal elengedtem és vámpírsebességgel odarohantam. Candy éppen Mary Kate homlokát törölgette, és egy törülközővel felitatta a tarkójából szivárgó vért.

- Hazaviszem. – közöltem. Candy bólintott és távolabb lépett. Én felnyaláboltam az ájult boszit, és a karjaimba véve elindultunk kifelé. A lány aki az előbb útbaigazított, éppen a bárpult mellett ugrált és a barátnőinek magyarázott kipirult arccal. Mikor meglátott fülig pirult, én meg kíváncsi voltam, hogy képes-e még jobban elpirulni, ezért rákacsintottam. Ő egy hangos sóhaj kíséretében…hát..elájult. Hehe. Mary Kate-et óvatosan az anyósülésre ültettem és bekötöttem, majd mikor teljesen biztos voltam abban, hogy Candy másfelé néz, nyomtam egy puszit a homlokára.

- Csak aludjon egy jó nagyot! – mosolygott féloldalasan és megölelt.

- Köszi, Can… - szorítottam magamhoz.

- Nincs mit.. Az az igazság, hogy több száz éve nem beszélgettem senkivel sem ilyen jót! – nevetett – Majd hozd gyakrabban.. – kámpicsorodott el.

- Vagy inkább látogasd meg TE. – böktem meg. Ő bólintott, adott még egy puszit és bement. Valószínű, hogy összeszedi Ericet. – Ezért még kapok a fejemre.. – jegyeztem meg csak úgy a nagy semminek, és beültem a kocsiba. Mikor kihajtottunk New Orleans-ból halkan bekapcsoltam a rádiót, és lám! A Candyman ment. Jót nevettem magamban, és elkönyveltem, hogy Candy még rendesebb csaj mint gondoltam. Útközben még meg kellett állnom tankolni, de Mary Kate nem ébredt fel. Aztán mikor már csak negyedórányira voltunk McComb-tól motyogott valamit, de utána megint semmi. Óvatosan a karomba vettem, és bebattyogtam vele a házba. Jenna a nappaliban volt, a fotelban dőlt ki. Gondolom próbált minket megvárni, de ez van. Ügyesen felmentem a lépcsőn, viszont utána annyira lekötött Mary Kate felemelkedő mellkasa, hogy majdnem kisétáltam vele a kis folyosó végén lévő ablakon. De nem, hál’ Isten. Magyarázkodhattam volna.  Mikor beléptem az ő szobájába szinte lenyáladzottam, annyira jó volt az illat. Az egész szobát uralta, az ajtókeret is magába szívta már. Levettem a lábáról a csizmát, betakartam, de kifele nem tudtam megállni, hogy ne nézzek egy kicsit szét. Bekukkantottam a gardróbjába is, és a fürdőbe is, de hirtelen megtorpantam. MI A JÓ FENÉT CSINÁLOK ÉN?! Mégis csak vámpír vagyok, vagy mi! Nem fogom valamikor az éjszaka közepén átkutatni egy tinédzser lány szobáját, csak mert jó illat van.

- Hülye Damon, hülye.. – csaptam magam homlokon. Mondjuk ezután a magammal való kisebb konfliktus után is alig tudtam leküzdeni a kissé morbid kísértést, miszerint meg kéne nyalnom az ajtókeretet. Halkan becsuktam magam mögött az ajtót, és kisétáltam az éjszakába. Nem volt szükségem a kocsira, éhes voltam. Mikor bementem az erdőbe, sötét mosoly jelent meg az ajkamon;

Mary Kate…még nem tudod, hogy mit szabadítottál magadra azzal, hogy behívtál a házadba…